2016. december 30., péntek

Horrorfilmek #10 - The Blair Witch Project

Helló, édes egyetleneim!

Mai szétcincálásra váró filmünk nem más, mint a Blair Witch Project! Ezt most közvetlen a megnézése után írom, mivel mint mondani szokás… Addig jó a tetem, míg friss a vére!

http://img.cinemablend.com/cb/9/8/9/c/c/a/989ccafcfa80483bbca55596bd11a5746f6a60062c3bb02f447fa43cc5169ce4.jpg 

Vágjunk is bele. Kezdjük szépen az alapoknál. Három ember, Heather, az egész kiötlője, a kis csapat főnöke, Josh, a kamerás, és Mike, a kedves segéd elindulnak, hogy dokumentumfilmet készítsenek a Blair-i boszorkányról. És, kivételesen nem fordították félre a címet, mert nem fordították le. Mindegy.

Első megállójuk a falu, ahonnan történetek szerint sok gyerek tűnt el régebben, és ezzel kapcsolatban kérdezősködni kezdenek az emberektől. Izgatottak, kíváncsiak és mindenre nyitottak, így nem félnek bemerészkedni az erdőbe, melyben a falusiak szerint ez a boszi lakott, és még ma is ott kísért.
Találnak is pár helyszínt, ami érdekes forgatási témát ad a helyi mondákból, így felveszik azokat. Találnak többek között kis kőrakásokat, melyekből az egyiket Josh sikeresen fel is rúgja, ezzel szimbolikusan elindítva az innentől bekövetkező szörnyű események sorozatát.

https://i.ytimg.com/vi/SP8gz6KXi0g/maxresdefault.jpgPersze, ahogy az várható volt, sikerült eltévedniük, emiatt pedig csúnyán, csúnyán összevesztek. Majd megint és megint, csak hogy jobban lehessen érzékelni: kétségbeestek. Aztán éjjel fura hangokat hallanak. Majd még jobban elvesznek, majd még furább hangokat hallanak. Igazából ez a része sematikus, minden éjjel valami sokkal rosszabb történik, nappal pedig sokkal rosszabban összevesznek. Egészen addig, míg egyik este valami miatt ki nem rohannak a sátorból, azt kiabálva, idézem: "mi a k*rva sz*r ez?!" és bebújnak egy bokorba. De persze a néző ebből semmit se lát, mert fos kézikamerával vették fel, hogy fokozzák a paraszintet. Szerintem sikeresen.
Reggelre a cuccuk fele eltűnik és mindent összetúrnak, de se baj, mert megvan a kamera! Szóval mennek tovább, egyre fogy az étel, fogy a remény, és fogy a türelmük. A sétájuk alatt sikeresen megtesznek egy kört, holott végig dél felé haladtak, majd hopp, Josh bekattan, és érzelmileg zsarolni kezdi a már rögeszmés filmessé vált Heathert, hogy ez mind miatta van. Majd, láss csodát, Josh az éjjel elment vándorolni, és elfelejtett visszajönni. Magyarán: elveszett.
Szóval kettesben folytatják a kis túrát Heather és Mike, este letáboroznak, kezdenek beletörődni, hogy éhen fognak halni az erdőben, mígnem az éjszaka közepén kiabálásra kelnek. Nyilván Josh az, de hiába kiabálnak neki vissza, semmi reakció. Reggel pedig, egy csomóba kötött faágcsomagot kapnak ajándékba. Heather félve arrébb dobja, de később kibontja a neki szánt meglepetést. És mi van benne? Fogalmam sincs, mert a kamera pocsék, és csak annyit lehet kivenni belőle, hogy valami véres… Izé, egy zsákocskában. Mindenesetre véres, és ettől a csaj fulladásrohamot kap, amit bő egy percen keresztül élvezhetünk mi, nézők.
Kövi este ismét kiáltásokat hallanak, ám ezúttal el is indulnak megmenteni drága barátjukat, ami igen ritka hülye ötlet, ha engem kérdeztek. De előtte Heather még nyálasan elmondja a kamerának, hogy bocsánatot kér mindenkinek a szüleitől, mert ez az egész az ő ötlete volt. Nem tudok vele vitatkozni, ez tényleg az ő sara, miatta nyírták ki mindanynyiukat… Uppsz, spoiler. Na jó, nyilván mind meghalnak.

Szóval, keresésük alatt találnak egy házat. Na és mit nem szabad csinálni, ha az erdő közepén éjjel egy elhagyatott házat találsz, amiből Kövi Este ismét kiáltásokat hallanak, ám ezúttal el is indulnak megmenteni drága barátjukat, ami igen ritka hülye ötlet, ha engem kérdeztek. De előtte Heather még nyálasan elmondja a kamerának, hogy bocsánatot kér mindenkinek a szüleitől, mert ez az egész az ő ötlete volt. Nem tudok vele vitatkozni, ez tényleg az ő sara, miatta nyírták ki mindanynyiukat… Uppsz, spoiler. Na jó, nyilván mind meghalnak.
Szóval, keresésük alatt találnak egy házat. Na és mit nem szabad csinálni, ha az erdő közepén éjjel egy elhagyatott házat találsz, amiből emberi hörgések és sikolyok vegyesen szűrődnek kifelé? Bemenni. Na és ők mit csinálnak? Hát persze, hogy bemennek! Ügyes kis hullajelöltek, csillagos ötös.
Szóval, végigrohanják a házat, Mike megy elöl, Heather hátul, akibe még szorult egy kis józan ész, és mondja, hogy ne menjenek be, de valószínűleg az agya azon része már elhalt, ami a testét irányítja, mivel így is Mike után megy. Szóval, Mike felrohan a padlásra, majd le a pincébe, pofára esik és vége a felvételnek az ő kameráján. Heather közben már hangszálrepesztő sikításokkal üvöltözik Mike-nak, közben próbál utána menni, majd leér a pincébe. Ott lát valakit állni a sarokban, de még mielőtt megtudnánk, ki is az, ő is pofára esik és meghal.

LÖ END

Őszinte kell legyek. Mint horror, nem volt rossz. Komolyan, egészen sikerült elkapniuk a para azon oldalát, ami már creepy, de még nem brutális véres tocsogós, vagy nagyon erőltetett rémület. Nem, ez szín tiszta creep all over the place. Nem tudjuk, ki a gyilkos, nem tudjuk, mitől haltak meg, hol vannak, hogy bárki keresi-e őket, vagy, hogy egyáltalán miért haltak meg (oké, nyilván, mert rosszkor voltak rossz helyen, de ettől most tekintsünk el).
A színészeknek jár a keksz, kiválóan eljátszották a szép lassan idegileg leépülő felnőtteket, akik kapaszkodnának az utolsó szalmaszál reménybe is, de hát az a szalmaszál nincs sehol, így kénytelenek egymáson levezetni az indulataikat. Tökéletes példája ez a film annak, hogyan fordulhatnak egymásnak az emberek terror alatt a legkisebb nézeteltérés miatt is. A félelem, és a kétségbeesés olyan hangtalanul fúródik be a lelkükbe és a tudatukba, hogy észre sem veszik és megkattannak.

Szerintem Josh valóban meg is őrült, mégpedig akkor, mikor kiderült, hogy körbe-körbe mennek. Akkor szerintem eltört benne valami, és onnantól kész, elveszett. Heather valószínűleg azért akarta folytatni a filmezést, mert ez amolyan rögeszmés tevékenységévé vált, hogy ha már itt vannak, ha már ezt átélik, ha már meghalnak, legalább ebbe belekapaszkodhasson, hogy ezt megcsinálják, hogy ezt felveszik, hogy valaki majd ezt látja. Mike meg… Talán ő akkor tört meg, mikor a házba értek, és futva kereste a végén Josh-t. Akkor neki már nem is az számított, hogy élve kijut-e innen, hanem csak meg akarta találni a barátját, mert hallotta, hogy szenved. És minden mást elfelejtett, mondjuk, hogy ott volt egy Heather, aki zokogva próbált utána szólni, hogy "ÉN MÉG ITT VAGYOK, NE HAGYJ ITT, HAHÓ" szóval, ja. A végére mind bekattantak. De az is lehet, hogy Mike csak valamiféle reményt talált, habár halványat. Fene tudja, nem én rendeztem.
https://d262ilb51hltx0.cloudfront.net/max/800/1*V39wZjN4eaKTyLc1Rf_yCQ.jpeg 


A hangra és a látványra egy elégtelen jár, mivel csomószor nem lehetett látni vagy hallani, amit kellett, és olyan felesleges jelenetek voltak benne néhány helyen, hogy csak néztem, hogy wtf… De ez betudható a kézikamerás amatőr filmezésnek, szóval oké az egész.



Összességében nekem tetszett. Régi film, lassú, kicsit uncsi, de a karakterjellemek lassú elenyészése az őrületben, avagy a józanság megtartása egyes helyzetekben kifejezetten tetszett. Szóval, nézzétek meg, én csak ajánlani tudom. (azta, egy jó kritika, Reaper nem húzott le semmit… Itt a világvége!!!)

~ Reaper

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése