2016. december 11., vasárnap

Gamer #2 - Outlast

Halihó, édeseim!

Folytassuk hát Gamer rovatocskánkat, melynek első témája az alapműveltség legalapvetőbbje, maga az Outlast! (az a Halloween kritika csak nem akar összejönni, pedig dolgozom rajta egy ideje...) Be kell ismernem, nem tudtam az egészet végigjátszani, csak az első nagyobb akcióig mentem el vele, és azt is billentyűzeten (bah…), illetve második próbálkozásra lefagyott tőle a gépem, szóval… Szóval maradtam annál, hogy megnézem a gameplay-t, elolvastam egy összefoglalót és most itt vagyok nektek a sztorival!

 Tehát, mivel is kezdjem… Nem akarom lelőni a poént a legelején, annyira nem vagyok mocsok, inkább csak lesz egy gyors bevezetés, majd egy nagy, felkiáltójeles spoiler felirat, ott csak az olvassa el, aki már tudja a végét, a többiek meg nézzenek át rajta, és végül egy összegzés. Azt hiszem, ez így korrekt.
Szóval, a játék elején megtudjuk, hogy főszereplőnk, Miles Upshur, egy riporter, aki mindig mindent megtesz, hogy jó sztorit írjon, és most ki kell derítenie, mi folyik a Mount Massive Elmegyógyintézetben. Miután megkaptuk ezt az információt (és persze, hogy erőszakot vért szexuális tartalmat és káromkodást is tartalmaz), valamint az instrukciót, hogy ne harcoljunk, hiszen nincs fegyverünk, csak ennyit tehetünk: futunk, elbújunk vagy meghalunk. Ezt követően Miles megérkezik az elmegyógyintézetbe a kocsijával, átolvassa még egyszer a levelet, amit valami ismeretlen csávó küldött neki azzal az instrukcióval, hogy valami "gonosz" van készülőben itt, és ki kell derítenie. Muszáj kiderítenie. A játék megadja az alapinformációkat, mivel tudod megnyitni a jegyzeteket és a dokumentumokat, illetve hogy tudod használni a kamerát, amivel rögzítened kell az eseményeket, majd bedob a semmibe. Nekem már az is nehézséget okozott, hogy hogy jussak be, ugyanis egy; nem játszom billentyűzeten, kettő; nem voltam hozzászokva az instrukciómentes játékokhoz. Mindenesetre a bejutás után elkezdenek rád vadászni, és hamar rájössz, hogy ha a katonaság embereit is karóra tudták tűzni, akkor neked semmi esélyed, ki kell jutnod.

SPOILER!!!

A játék egészében a kijutásról szól, bár néha kicsit kusza a történet, de a végén megtalálod a Walrider projekt kulcsemberét, Billyt, akivel boss-fightolsz egyet, majd ő megszállja a tested és mikor már konkrétan a földön csúszva menekülsz ki, testedben Billy szellemével, egyszer csak kinyílik előtted az ajtó és… Fejbe lő a katonaság. Milyen befejezés ez?? MI??? Oké, zseniális, főleg, mert utána a hangok alapján Billy újra kiszabadul a testedből és leöli a katonákat, de akkor is… ZSENIÁLIS!!!

SPOILER VÉGE!!!

Összességében imádtam a játékot, volt benne minden, ami egy jó horrorhoz kell, rémisztő karakterek, eszméletlen történet, útvesztőszerű épület, menekülések, halálközeli élmények szegény Miles számára és persze felrobbant, véres, indokolatlan fejetlen hullák. Mindenkinek ajánlom, mivel kevés jó horror játék van, de ez az, mégpedig a javából! Aki tudja, próbálja ki, aki játszott vele/látott gameplayt, az pedig véleményezzen nyugodtan, kíváncsian várom!

További halálsikolyokkal teli estét!


~Reaper

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése