2016. december 11., vasárnap

Alvásparalízis

Üdvözletem, drága-kicsi fiókák, hallottatok az alvásparalízisről? Nem? Akkor mesélek róla egy kicsit.

Alvási bénulás, más néven alvásparalízis vagy alvási paralízis, közvetlenül elalvás előtt vagy ébredéskor jelentkezik és legfeljebb egy-két percig tart. Az érintett nem tudja ez idő alatt a szemén kívül semelyik másik testrészét mozgatni. Ez már önmagában ijesztő lehet, de néha hallucinációk is támadnak vagy testen kívüli élményre tehet szert. Én előbbit éltem át. Az első rémálmos posztban a saját rémálmomat színesítettem ki egy kicsit, de lényegében egy ilyen élményemről számoltam be, ami szerencsére az utolsó is volt egyben. Röviden annyi volt, hogy az ágyban feküdtem a hátamon és én magam sem tudtam egyetlen porcikámat se mozgatni. Rémisztő volt, és erre még egy csinos kis hallucináció is jött egy betörő bácsi formájában, aki szükségét érezte, hogy felém hajoljon és hangtalanul beleüvöltsön az arcomba. Ne akarjatok ilyet átélni, rettenetes volt. Mai napig szörnyű visszagondolni erre az esetre…


A legrosszabb ebben az alvási bénulásban az, hogy bárki átélheti: egészséges és alvás zavarokkal rendelkező is. Utóbbira példa a narkolepszia, ami az alvás-ébrenlét szabályzásának egyik zavara és legfőbb jellemzője az állandó fáradtság és álmosság érzését leküzdhetetlen nappali alvásrohamokkal.
Sok kiváltó oka lehet az alvási paralízisnek: migrén tünete, álom alatti alacsony vérnyomás, a szervezet az alvás ideje alatt lebénítja ideiglenesen a vázizmokat az alvajárás és alva beszélés elkerülése érdekében. Persze az én testvérem képes hajnali 3-kor álmában röhögni… Képzeljétek el, éppen néztek egy filmet és hajnaltájt egy mély, férfihang nevetni kezd és mormogni (miközben a hang tulajdonosa alszik)… De ezen kívül még a fejjel felfelé, háton való alvás, erős stressz, hirtelen környezet illetve életmódbeli változások, rémálmok, alkoholfogyasztás és alváshiány is kiválthat.

Némelyek az alvásparalízist magyarázzák az ufók látásával. Érdekes. Illetve Kanadában, Kínában, Angliában, Nigériában és Japánban végzett felmérések alapján a megkérdezettek 20-60%-a már átélt ilyesfajta élményt. Szinte mindegyik ember egyszer átesik egy ilyenen. 
A hallucinációkat régen igaznak hitték. A néphit szerint boszorkányok, lidércek és rossz szellemek okozzák, hogy megfélemlítsék vagy megöljék az embert…
Na, ez lett volna a mai esti mese, drága fiókák. Jó éjszakát mindenkinek!

~ Darwly

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése