2016. december 11., vasárnap

Gamer #9 - Cry of Fear

Ha már egyszer megígértem, akkor legyen, mivel drukkoltatok nekem a vizsgán, hoztam egy Cry of Fear elemzést.

Először is, elnézést kérek érte, hogy ilyen hosszú ideig tartott, de be kell ismernem, nem tudtam megszerezni a játékot, ami egy kicsit elhúzta a dolgokat, és a gameplay, amit néztem, meg szimplán unalmas volt. De! Ez nem azt jelenti, hogy a játék hibája lett volna. Ugyan nem jutottam még el a végéig, így biztos, hogy a csattanó titok marad, de még ennek ellenére is egy elég jó játéknak tűnik. Szóval, hol is kezdjem… Alapsztori.

 
Egy srác elmeséli az élettörténetét (nem figyeltem), aztán intro, majd a kép arra vált, hogy utazik a metrón. Aztán töltés, és újabb videó arról, ahogy az utcán sétálva egy félhullába botlik. Az meghal, majd újabb random vágóképek mindenféléről vegyesen. Aztán egy kamerával végig kell menni sötét szobákon, végül a csávó leesik/elesik/kiesik/beesik valahova, felkel, nem érti, mi történt, és hirtelen harcolnia kell majd szörnyekkel, amíg próbál hazajutni, ha jól tudom. Nem igazán figyeltem a sztorira, be kell vallanom, mert mindig akkor néztem, ha már hulla fáradt voltam. Mindegy, az azért megvan, hogy a barátnőjét keresi, aki sms-eket küld neki, hogy megtalálja. Aztán meg is találja a tetőn, a csaj semmit nem tud a szörnyekről. Kiülnek a tető szélére beszélgetni arról, hogy ők szeretik egymást, majd a lány leveti magát a földre. Ezután pedig a csávó összefut a metróban (asszem, vagy valami földalatti helyen, mindenesetre fedett helyen) egy dokival, aki elmenekül előle, onnantól meg a dokit keresi. De én nem fogom végignézni, mert unalmaas… Mármint a játék jó, ha te játszol vele, de a videók unalmasak és élvezhetetlenek.

A grafika alapszintű, a környezet egész szép, a szörnyek furák, de az pont passzol hozzájuk, elvégre szörnyek. A hangok olyan WTF szintűek, mert hol baromi hangos, hol nagyon halk, de egész jól meg van csinálva. Az emberek animációja egy dolog, mert mint mondtam, kezdetleges, és nekem nem tetszik, mert halottnak tűnnek, de ezt el lehet nézni neki.
Maga a történet tetszett, jó az alapelgondolás, csak lehetne valami kis útmutató, hogy mégis merre kell továbbmenni, mert a gameplayes is elveszett, és biztos vagyok benne, hogy én is elvesznék. Ez az, ami nagyon lehúzta az egészet, de maga a környezet, a hangulat, a játék menete, az ellenfelek tetszenek. Az inventory is egy gáz dolog, de arról inkább ne is beszéljünk.


Összességében, egy jó játék, csak hosszú. Legalábbis nekem biztos nem lenne türelmem végigjátszani, főleg, ha elveszek közben. De azért ajánlom mindenkinek, annak ellenére, hogy harcolhatsz az ellenfelekkel, egy jó kis játékot hoztak össze belőle, ami még horrorjátékként is elmegy. Szóval, ha megtetszett, szerezzétek be.
A továbbiakban pedig mindenkinek véresebbnél véresebb estét kívánok mindenkinek!


~ Reaper

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése