2016. december 17., szombat

A történelem kegyetlenségei #1 - A nyaktiló

Minden kedves fiókát a legnagyobb meghittséggel üdvözlöm köreinkben!

Egy új téma lesz megnyitva az "Egyéb érdekességek" kategóriáján belül, ez pedig nem más, mint "A történelem kegyetlenségei". Mostanság elkezdtem egy sorozatot nézni, amelyben a régmúlt kínzóeszközöket rekonstruálják és próbálják ki újra, s ettől megjött a kedvem, hogy írjak róluk pár sort Nektek.

Őszintén szólva egy eléggé beteg gondolat ütötte fel a fejét bennem, miközben ezeket a részeket nézem sorra. Néha úgy vélem, hogy a mostani sorozatgyilkosok némelyike kevésbé kegyetlenebb, mint a régebbi kivégzéseit végignéző emberek (akik élvezték) és annak végrehajtói. Tudom, eléggé meredek dolgot állítottam, de amint belemegyünk a téma sűrűjébe, úgy ti is rájöhettek, hogy miért vélekedek így. 

Kezdjük legelső kivégzőeszközünkkel a nyaktilóval a listát.
Szinte biztos vagyok benne, hogyha még a nevét nem is ismeritek, a szerkezettel már mindenképpen találkoztatok valahol a tévében vagy egy könyvben. Azért gondolom így, mert számomra egy felüdülés volt ezzel találkozni a történelem könyvben, mert így már nevet is tudtam párosítani az adott kivégzőeszközhöz. Bár lehet az is, hogy csak én voltam olyan elmebeteg kis fióka, aki alig kibújva a tojásból tudta, hogy mi fán terem a nyaktiló, más néven guillotine.
Ezt a szerkezetet egy francia orvosról, Joseph-Ignace Guillotin-ról nevezték el, aki nem elsőként találta fel, de elsőként javasolta, hogy az akkori halálraítélt embereket az akasztás (szegényeknél) vagy karddal való lefejezés (nemeseknél) helyett inkább ezzel a roppant emberséges monstrummal gyilkolják meg. Állítólag ez kevésbé volt fájdalmasabb, mint az, ha felakasztják vagy karddal nyisszantják le a fejét. Ééén ezzel picit vitatkoznék, mert a sorozatban is beszámoltak arról, hogy ha ennek a hatalmas eszköznek a pengéje lesújt a nyakra, a kezdetben még nem vágta le teljesen a fejét némely esetben... Bár igaz, hogy biztosan kipurcan az illető tőle.
Na, de hogyan is néz ki ez a szerkezet?
Két függőleges oszlop, közötte egy nagy élezett penge, mely lebocsátható volt. Lent volt egy kis rész az áldozat fejének a padkán, melyre fel kellett feküdnie és ezáltal szinte biztos volt, hogy levágták az illető fejét. A durva az volt, mikor nem hasra fektették az áldozatot, hanem háttal és végignézhette ezáltal könnyedén, hogy hogyan közelít az életétől megfosztó penge.
Most gondoljatok bele, kicsi fiókák, figyelnétek végig, hogy hogyan közeledik a vég. Szerintem ez hatalmas nagy kegyetlenségre utal...
Érdekesség, hogy az össztömege úgy 580 kg, a bárdé 40 kg, az oszlopok indulómagassága 4 méter és a penge útjának hossza a becsapódásig 2,3 méter.

A történelemben vájkálva kicsit tudhatjuk, hogy a francia forradalom alatt vált igencsak népszerűvé. Ezzel fejezték le XVI. Lajos francia királyt és Maria Antoinete francia királynőt.Viszont nem a francia forradalom idején lett feltalálva. Nem, sokkalta régebb óta létezett ez a szerkezet már.
Nagyon sok fajtája alakult ki ezáltal a történelem folyamán: középkori Itáliából a mannaia, Angliában a Halifax Gibbet és még egy példa Skóciából a Scottish Maiden. Rengeteg változata volt lényegében.
A kivégzés nyilvános volt, bárki láthatta. Angliában vasárnaponként tartottak ilyen ünnepel teli napokat. Az is egy érdekességnek számít, hogy mindig az engedhette ki a bárdot, s taszíthatta a halálba a bűnöst, akiben kárt okozott állítólag. Akár ha tehén ellen történő vétkezés történt (sajnálatos módon nem emlékszem, hogy pontosan milyen vétséget lehet elkövetni egy tehén ellen), akkor azt indították el és húzta ki azt a támasztékot (hozzákötötték az állathoz a támasztékot, amit kihúztak), ami a bárdot tartotta.

Ez lett volna legelső rész ebben a témában, remélem élvezetesnek találtátok. Forrásaim a Wikipédia és a "Kínzó Történelem" c. műsor volt.

~ Darwly




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése