Hali minden kedves rajongómnak, és olyanoknak, akik nem szeretnek,
ezért majd a boncasztalon végzik! Mai kivesézni való témánk a
creepypasták soraiban Ben (sikerült megcsinálnom, hurrá-hurrá!), akinek a
története egy kicsit homályos a számomra, mármint ahol olvastam, elég
bonyolultan írtak le mindent, úgyhogy most megpróbálom nektek érthető
formában elmesélni.
Először is egy kocka srác, egy nagyon nagy gamer
(nevezzük mondjuk Jadusable-nek, mert hát nincs is ennél egyszerűbb
név, nem igaz?) épp hazafelé sétál a suliból, mikor meglátott egy
garázsvásárt a szomszédságban. Odament, hátha talál valami érdekes
játékot, ami még nincs meg neki. Egy öreg, félvak bácsi volt az eladó,
mert hát minden eladónak rémisztőnek kell lennie, aki egy
horrorsztoriban szerepel, és adott a srácnak egy noname játékot, azaz
hogy a tokjára csak ráfirkálták, hogy "majora". Mondta, hogy ez a játék
egy Jadusable-vel egyidős gyereké volt, de ő már nem él itt (na vajon…), és
végül ingyen nekiadta a játékot. Majd elköszönt tőle.

Jadu otthon
gondolta, kipróbálja, mert mért ne, és belépett. Volt egy mentett játék,
BEN néven, és akkor leesett neki, hogy nem is tőle köszönt el az öreg,
hanem Bentől. De persze ezt nem találta furának, inkább belépett és
csekkolta, ez a Ben meddig jutott. De mivel nem fejezte be, csinált egy
Link elnevezésűt magának, majd játszani kezdett. És mivel össze-vissza
nevezték a karakterét Bennek meg Linknek, ezért fogta és kitörölte a BEN be nem fejezett játékot. Majd mikor vissza akart lépni a sajátjába,
csak fehér képernyő volt, Link elveszett. Szóóval aznapra leállt a
játékkal. Másnap ismét nekiállt, és akkor hopp, csodás módon mégis
megvolt Link, úgyhogy nekiállt csinálni a feladatokat, miszerint időre
oda kellett érnie valahova és belenézni a teleszkópba, és ha
megcsinálja, mehet tovább. De nem, ehelyett mikor belenézett, megjelent
egy Bizonyos Skull kid, aki a játék "para" embere, mert nagy szemei
vannak és olyan, mintha a lelkedbe bámulna. Majd átkerült valami helyre,
de Skull kid nem akarta abbahagyni a képernyője molesztálását, ott
maradt előtte végig, és ezért újra akarta indítani a játékot. De akkor
már maga a játék is megkattant, és megkérdezte, hogy el akar-e menni
valami boss helyre. Jadu meg naná, hogy igen, ment. És ekkor a játék új
napot kezdett, Jadu meg sétálgatni kezdett a városban, ahova a karaktere
került, és belépett egy medencébe. Volt ott egy Link szobor (aki amúgy
Ben, mivel ő a fő karakter, csak Jadu ugye Linknek nevezte el), és neki
is kedve támadt molesztálni a képernyőjét, és onnantól kezdve mindenfelé
követte. Ő meg gondolta, idegesíti, ezért kinyírta.

Ekkor a gép
megkattant, és ezt a jelenetet ismételgette, és feltett egy kérdést,
hogy "ez egy kegyetlen sors, nem?", majd kidobta a főmenübe. Jadu vissza
akart lépni, de a Link játék már nem volt, helyette csak egy Your Turn.
Jadu belépett, mert gyökér kocka, és megint Skull kid kezdte
molesztálni a tekintetével, ezért resetelt. Ekkor meg már volt Your Turn
is, meg Ben játék is. Ezért beparázott, feladta és aludni ment. Másnap
vissza akarta vinni a játékot az öregnek, de az nem volt sehol, a házat
meg eladónak hirdették. Ezután nem volt jobb ötlete, mint hogy felrakja
youtube-ra a panaszait. Persze, kocka, azoknak nincsenek emberi
kapcsolatai, bocs, hogy felhoztam.
Jadu igyekezett nem is gondolni a
játékra, közben tovább kukkolta az öreg házát, hátha meg tudja lesni
valamikor, de egy szomszéd rajtakapta, így Jadu őt faggatta ki, hogy ki
volt Ben. És naná, hogy egy gyilkosság áldozata! Elméletben baleset
volt, de nem hinném, hogy a folyóba dobás annak számít. Mindenesetre
Jadu hazament és úgy döntött, mégis csak szeretne egy horrorsztori
főszereplője lenni, így ismételten játszani kezdett. Emlékeztetőül, van
egy Your Turn-je és egy Ben-je. De nem tudjuk meg, mit választott, csak
azt, hogy abbahagyta a blogolást, és egy osztálytársa értesítette a
nagyvilágot, hogy minden rendben van vele. Jadu végül felrakott egy
búcsúvidit, amiben tippeket adott a játékhoz, majd folytatta a kutatást
az öreg után, természetesen sikertelenül.
Maaaaajd a srác feljelentkezett Cleverbotra, és egy ilyen csodálatosan érdekfeszítő beszélgetést folytatott le:
Jadusable:"Ki vagy te,és hogy tudod irányítani a gépem?"
Robot :"Hogy ki vagyok?"
J':"Jah igen...te csak egy 'bot vagy..."
'bot :"biztos vagy benne?"
J':"Ne csesztesd a gépem!"
'bot:"Én vagyok a számítógéped!"
J': "Milyen szép story....mindjárt felhívom dps-t ...rossz áldozatot szemeltél ki!"
'bot:"Újból meg kell várnom hogy játssz azzal a játékkal?"
J':"Mivan?"
'bot:"Az a játék..."
J':"Majora's mask?"
'bot:"Igen!"
J':"Honnan tudod ezt?
'bot:"Miért?
J':"Mit miért?"
'bot:"Én csinálltam..."
J':"Mit csinálltál?"
'bot:"Játszottam veled..."
J':"Mi a fene?"
'bot:"Csak nem megijesztettelek?"
J':"Ki a franc vagy?
'bot:"Ben..."
J':"A szobor? Te most a gépemben vagy?"
'bot:"Igen!"
J:"Azt hogy?"
'bot:"Te raktál be..."

Éééés Jadu maga alá csinált. Nem tudom, miért feltételezte, hogy egy
robot rontja el a gépét, lényegtelen, ez egy gamer, ő tudja a tutit.
Mondjuk vicces, hogy megkérdezi, ki ő és miért zaklatja a gépét, majd
konkrétan leírja, hogy "jaa, te csak egy robot vagy, nem szóltam"…
MERT???
Lényegében ezek után nem hívta a cyberzsarukat, hanem
elkezdett beszélgetni Bennel, hogy mizu vele, és megtudta, hogy
bennragadt a játékban, és tud neki segíteni, ha játszik. Jadu belement a
dologba.
Később Ben megint írt neki, mert annyira öribarik lettek,
de Jadu nem válaszolt, mivel Ben beszólt neki a múltkor. Erre Ben
bosszúból elkezdte meghackelni a videókat, hogy csak róla szóljanak, és a
játékba is beletenyerelt, hogy a szobor zaklassa Jadu karakterét.
Egy este meg Jadu álmában szoborrá lett, és ettől annyira megijedt, hogy
másnap ismét leült játszani. Eljutott az utolsó naphoz, majd megkereste
azt a tavacskát, amibe Ben belefulladt, ezek után, mint aki jól végezte
dolgát, felgyújtotta a játékot és szétverte a laptopját. Hát…
Egészségére.
Sajnos Benről elég keveset tudunk meg, de annál többet a
naiv típuskarakterekről, akiknek minden vágyuk, hogy adják a hülyét az
egész sztori alatt. Jó példa erre
Eyeless Jack történetének
Johnny-ja,
akinek nem esett le, hogy a
saját máját vágja zsebre. Mondom, nekem
mindegy, de igazán lehetne már kezdeni valamit az ilyenekkel.
Bocsi, hogy ilyen hosszúra sikeredett, de ezt csak így lehetett érthetően és tisztán leírni. Véres éjszakát mindenkinek!!
~Reaper