2017. december 15., péntek

Thriller filmek #3 - Identity

Sziasztok, fiókák!

Hosszú idő után megjelenik a harmadik rész a "Thriller filmek" kis sorozatunkban.

Ugyan, igaz, hogy a második rész a "horror filmek" cím alatt futó sorozatunkban jelent meg, de az is thriller volt valamilyen szinten, így inkább azzal együtt számoltam a mostani sorozat részünket.

Filmről szakszerűen
Cím: Identity (magyar nevén: Azonosság)
Készült: 2003
Rendező: James Mangold (Megjegyezzük a nevét!)
IMDb pontszám, mert az a mérvadó: 7,3 (Egész magas, helyes.)
Műfaj: Misztikus, thriller
Játékidő: 1 óra 30 perc

Elevenítsük fel kicsit a thriller jelentését. Mit nevezünk thrillernek? (Azért tartom fontosnak, mert régen volt szó úgy kifejezetten thriller filmről és nem horror filmről.)
Lényegében a thriller szó az angol "thrill" szóból származik, ami borzongást jelent. Ennek a műfajnak az a legnagyobb jellemzője, hogy a történet elejétől kezdve, egészen sokáig a szereplők valamilyen bajtól félnek, ismeretlentől, amit ők maguk sem tudják, hogy pontosan mi is az. Ezzel az utóbbival kelt feszültséget, izgalmat, esetleges félelmet a nézőben a film.

Mi a különbség a thriller és a horror között? 
Az, hogy a horror sokkalta jobban szem előtt tartja, hogy megijedj. S nem feltétlen kell benne szerepelnie ennek az ismeretlenségnek, titokzatos félelem faktornak, hogy féljünk. Nagyon jó példa erre a legutóbbi horror filmünk "Like.Share.Follow.", amelyben pontosan tudjuk kitől kell félni, s a várt hatás így sem marad el.

Történet
 A film két szálon fut, melyet egy jó darabig nem is tudunk szétválasztani. Az egyik szálon éjjel ébresztenek egy bírót, hogy újra tárgyalják egy rab utolsó 24 órájának lejárta előtt a kivégzés felfüggesztését. Az indok: tudathasadásos, nem épelméjű, így nem ítélhetik el.
A második szál, mely a filmet egészen a végéig uralja, pedig a következő:
Egy útszéli motelban összegyűlik 10 idegen a hatalmas esőzés miatt, hogy kivárják a vihart. A tíz idegen az ottani dolgozóból, egy friss házaspárból, egy kis családból (Anya, a Párja, és a kisfiú, Timmy), egy örömlányból, egy volt sofőrből, egy színésznőből, egy rendőrből és egy rabból tevődik össze.
A történet elején a sofőr, Ed, elgázolja a kis család női tagját. Rögtön elmennek a motelba, ahonnan mentőt próbálnak hívni, de süket a telefon, így Ed elindul egymaga a kórház felé, hogy akkor úgy kér segítséget. Közben felveszi az örömlányt, Parist (mert lerobbant a kocsija és egy fuvart kért tőle), akivel látják, hogy az árvíz miatt nem tudnak továbbjutni. Sőt. A kocsi benn is ragad a vízben. (Kínos.)
Egy arrafelé haladó friss házaspár veszi fel őket, s viszik vissza, meg megszállnak az épületben.
Míg Ed azon dolgozik, hogy ellássa a sebesült hölgyet, addig megérkezik egy rendőr is egy rabbal.
A cselekmények folynak, a rabot otthagyják a fürdőszobában egy wc-hez láncolva, aki megszökik, és elkezdi ámokfutását és meg is öli az első illetőt, a színésznőt. Jelzésként otthagyja a "10-es" számú szobakulcsot. Mintegy üzenetet, hogy nem ez az első. 
Kiderül Ed-ről, hogy ő is rendőr volt és a hivatalos rendőrrel együtt nyomoznak az elszabadult rab után. Közben meghal a házaspár egyik tagja, a férfi. Újabb szobakulcs, "9-es" számmal, mely azért ironikus, mert eredetileg az a hatos lett volna (hatos szobában ölték meg), csak lehajlott, s megfordult a szobát jelző szám. Ez már lehetne egy utalás a gyilkos személyére, majd később kifejtem.
Közben megkerül a rab, lekötözik biztos helyre. Viszont a dolgozó, akire rábízzák az őrzést, az valamiért elvándorolt, mert kellett neki. Utólag kiderül, kifosztani a hallottakat. Ám ez gyanúba keveri, mert pont akkor hal meg a rab, mikor "őrizetlenül" hagyja. Ezzel ő válik a "lehetséges gyilkos" személyévé, főleg, hogy kiderül, hogy lenyúlja a hallottaktól a pénzt, pluszba még a menekülése sem okozott túl sok jót a számára, aminek a végén elgázolta az Anyuka Párját, aki egyből meghalt. A kisfiú lett volna eredetileg, de a férfi megpróbálta megmenteni, s végül is feláldozta magát érte. 

Ha nem a rab volt a gyilkos, akkor a dolgozó? Ötlik fel az emberben a kérdés. De tovább mennek a gyilkosságok egymás után, s kiderül, hogy nem ő az, hiszen ezek alatt le volt kötözve, és FIGYELTÉK is.
A hivatalos rendőrről kiderül, hogy ő is egy szökött rab volt, és ő is gyilkolászásba kezd. Ő volt mindezért a felelős akkor?

Ám aztán visszaugrunk az első szálra, amiben a rab sorsát taglalják egy tárgyalóteremszerű helységben. Egy snittben már megmutatták, hogy néz ki a rab. Egy kopasz, középkorú férfi. Viszont mikor újra visszatérünk, már Ed ül ott és kérdezgeti az orvosa.
Ennek a végén derül mindenre fény: a vádlott, a kopasz férfi, akinek többszörös tudathasadása van. Mindegyik szereplő, aki a történetben volt, ő volt, csak megölte az egyik személyisége, de... még mindig nem tudni, hogy melyik is? A hamis rendőr talán?
De állítólag ő követte el a gyilkosságokat, csak azon belül is az egyik énje. Ám már nem létezik, állítja az orvos, "megölték belőle". Így végül felmentést kap, s már utazhatnak is egy csudijó elmegyógyintézetbe akár...
Malcolm, a kopasz férfi, az eredeti ember éppen Paris világát éli a fejében. Ahol befejeződik a második szál... Ott van a kis gazdaságán, ahol ültetget, de hirtelen megjelenik az utolsó szobakulcs. S kiderül, ki a gyilkos egyén: Timmy. S ő kerekedik felül Malcolm elméjén, aztán az orvost egy óvatlan pillanatában megpróbálja megölni. Hogy sikerül-e? Nos, ezt a film ránk bízza.

Összegzés
Alapjaiba véve nagyon tetszett nekem a film. Az első, amit kiemelnék, azok a csavarok:

Az egyik csavar az, ami talán a leghatalmasabb, hogy mindegyik szereplő, aki ott volt a helyszínen, mind-mind Malcolm agyában létezett, az ő személyiségeinek a gyilkossági története egy egyén révén. 
Persze, ami kérdés felvetődik bennünk, hogy akkor nem történt gyilkosság vagy de? Mert egy többszörös gyilkosság bizony megtörtént, ez biztos. De nem a szereplők gyilkossága, hiszen azokat ő képzelte. Viszont másokénak a gyilkosságáról beszéltek akkor feltehetőleg. Amiről vallomást is tett...
A film kicsit összemossa ezt a két dolgot, mert legalábbis nekem úgy jött le sokáig, hogy ugyanarról a gyilkossági esetről tett vallomást már írásban is. Ám a jelek szerint nem azt ismételte el, hanem egy másikat? Valószínű. Azonban kissé még zavaros ez nekem. Ettől függetlenül a csavar, hogy minden a főszereplő agyában történt, akiről nem is tudtuk, hogy az, zseniális ötlet! Kicsit a "Harcosok Klubja" jut eszembe erről. Aki látta, érti miért.
A másik csavar pedig a gyilkos személye: a kisfiú. A kis srác, aki nem beszél, édes, aranyos. De ha jobban belegondolunk, voltak rá utalások!
Az elején az Anya miatta szenvedett balesetet. Megkopogtatta az üveget, majd rávette, hogy utánozza, hátráljon, KI A SZTRÁDÁRA és BUMM, elütötte egy kocsi.
Másik a tévedés, ami utalt erre. Kilences számot összekeverte a hatossal, mert az ajtón elcsúszott a 6-os szám. Ezt elsőként egy gyerek nézheti be, s nem gondolkozik el azon, hogy "ez nem a 9-es szoba, hanem a 6-os"
Illetve az is fura volt, hogy a gyerek pont azelőtt ment be, mielőtt az Anya meghalt volna. S ki is derült, hogy amiatt, mert megölte.
Szóval azért ezekre érdemes odafigyelni. Meg tényleg, ki gondolná azt, hogy majd a kisfiú fog megölni nagy felnőtteket? Bár nem értem azért, hogy lehet képes erre egy kisfiú, főleg ha felnőtt férfi a leendő áldozat és simán kicsavarhatná a kezéből az adott kést. Mindegy, ez végül is Malcolm fejében történik, így a túlzásokat elengedhetjük. Ahogyan azt is, hogy hogyan kerül oda Paris gazdaságára Timmy csak úgy hirtelenjében.

A harmadik csavar, hogy a hivatalos rendőr is rab volt, nem pedig rendőr.
Igazából ebbe is annyit tudnék belekötni, hogy miért hitték el rögtön, azonnal, hogy rendőr? Miért nem ellenőrizték egy hatósági igazolvány kérésével?
Persze, rendőrruha volt rajta, rendőrautóból szállt ki, így ez már elég bizalomra adhat okot, ám... én azért megkérdeztem volna. Bár lehet, ez lett volna életem utolsó kérdése.

Ami még nagyon tetszett, az az, hogy nagyon jól megvalósították a thriller alapkövetelményét, tehát, hogy nem tudjuk, kitől kell félnünk. Egészen a végéig nem derült ki. Folyamatosan újabb és újabb "gyilkos lehetőségeket" dobott fel nekünk a film.
A film maga nem volt ijesztő, de thrillerként nem is erre ment rá. Feszültséget bennem nem keltett, de izgalmat igen, hogy mi is folyik itt. Pár részt talán túlzottan is összemostak, voltak benne azért hibák is... Mint például a gyerek erőssége, teleportálása, és hasonlók... Ám ezeket el lehet véleményem szerint engedni, hiszen mindez egy ember fejében történtek meg, így reálisnak sem kell lenni.
Érdekes film, érdemes megnézni, nem fog kárba menni az ezzel töltött másfél órád!

~ Darwly

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése