2017. március 11., szombat

Gamer #12 - Telltale - The Walking Dead - 3. ÉVAD

Üdvözletem, kedves fiókák!

A Telltale által kiadott The Walking Dead harmadik évadjának kisebb beszámolóját hoztam el nektek, amelyet úgy is nevezhetnénk, mint egy kisebb pihenő.

Mit ne mondjak, a második évad jó nagy hatással volt rám. Eleinte emiatt nem is szerettem volna olyan hamar belevágni a harmadikba, mivel féltem, az még jobban kikészítene. Ám egy barátom ösztönzött rá, így végül úgy döntöttem, elfogadom a kihívást.

Bevezetésként
Őszintén nem néztem utána nagyon, hogy mi lesz a harmadik évadban. Nem vettem elő sem trailer-t, se semmi ilyesmit. Általában könyvsorozatoknál is ugyanígy szoktam tenni, hogyha ismerem az adott sorozatot és így is úgy is meg fogom minden részét szerezni, nem olvasom el a hátulját, hanem rögtön belekezdek. Így tettem ezzel a játékkal is, ezáltal sok meglepetést tartogatott a számomra.

Mi változott?
A történet főszereplői.Azt hittem, hogy tovább megyünk Clementine és Jane szálán, s ott folytatjuk. Logikus következtetés volt a részemről, hiszen, az első évadnak a fonalát folytattuk a második évadban. Ennek ellenére itt nem ez volt, hanem a sorozatbeli kedvenc karakterem tűnt fel a színen, Michonne!
A második, ami nagyon más volt, az már a bevezető képernyő. Az első és a második évad között is voltak némi különbségek, de nem ennyire. Itt eleinte azt hittem, hogy rossz változatot töltöttem le, vagy nem is tudom. Kicsit más volt.
Az irányítás lényegében ugyanaz volt, csak eléggé más köntösbe öntve, ami fura volt az elején, de idővel meg lehet szokni.
Maga a játékideje is sokkal rövidebb lett és mindössze 3 fejezetet tartalmazott, de pont elég volt a történetnek.

Történet
Michonne sok mindenen keresztülment. A lányait elvesztette, s folyton, látomás formájában visszatérnek a játék során. Nagyon nehezen bírja és a legelején, miután leütünk pár járkálót, ott volt a nagy kérdés, hogy meghúzzuk-e a ravaszt a fejünknél, vagy nem. Én a nemet választottam, bár így se, úgy se halt volna meg. Viszont megmentette a teljes kétségbeeséstől Pete, akihez hozzászegődtünk és a legénységéhez.

Pete állandó mániája, hogy keressen túlélőket és segítsen nekik, illetve a barátait megtalálni. Egy áldott lélek, akit ez hajt a túlélés fogaskerekében. Ám ez is visz minket a bajba. A hajónk, amin utazott, megrekedt egy régi hajóroncson, s meglátunk egy közeli régi kompot. Odamegyünk, hátha találunk valamit, ami segíthet, illetve túlélőket. Ám helyette egy mészár helyet, majd egy táskát, tele holmikkal. S később egy testvérpárt is, akikkel majdnem lelőjük egymást kölcsönösen, hacsaknem áradt volna be a zombi hadsereg. 
Leöljük őket, erre el akar rohanni a lány a zsákkal, ééés... hirtelen még sok más ember ránk talál, akik azzal gyanúsítanak minket, hogy összeálltunk a testvérpárral és mi loptuk el az adott holmikat, amelyeket a zsák rejtett magába. Foglyok leszünk, elvisznek minket egy hajóvárosba, ahol szépen kifaggatnak minket.
Közben a testvérpárral szimpatizálni kezdünk, mind bajba jutottak és Michonne személyében a lánnyal egy térbe leszünk zárva. Ott beszélgettünk, majd igyekszünk kijutni. Azonban a helyzet nem alakul jól, a testvérpár fiú tagja meghal, s már végképp a szökés mellett döntünk, amiben segít 2 belsős ember. El is menekülünk, felgyújtjuk a hajó várost és igyekszünk a lány családjához visszajutni, Saméhez. Sikerül is, sebesülten visszavisszük, megmentjük az életét és reméljük, sikerült elmenekülni üldözőink elől. 
Aha, nem.
Lesz egy kisebb harc és a vége happy end.

Ugyan, itt is volt feszültség, karakterhalál és a többi. De a feszes tempó miatt, a rövid játékidő által nem kerültek olyan szorosan közel hozzánk, ami által olyannyira nagy hatással lett volna ilyen szempontból ránk a játék.
Viszont feszültség szempontjából ha nem is, érzelmi löketet bőven adott. Michonne-nak többször vannak hallucinációi, amelyek révén megtudjuk az előtörténetét. Az egész játék alatt szépen kirakódik, hogy mi is volt a legelején. Hogy hogyan kellett elmennie dolgozni és akkor tört ki a baj, ő pedig későn ért vissza és nem találta meg a családját, ami azóta is szörnyű bűntudatot keltett benne...
A legvégén a történetnek, felgyújtják a családi házat, ahova menekültünk. S mikor ki kellene menekülni, akkor megint ránk tör egy nagyobb hallucináció, amely pont a legrosszabb pillanatban kérik a gyermekek, hogy maradjon. Ám a maradás a halált jelentette a valós szituációban, mert mindjárt leég a ház. El lehetett dönteni, hogy meghalunk, vagy élünk tovább. Én utóbbinál döntöttem, mondván, ezzel már sehogyan sem segítek a kislányokon. 

Zene és miegymás
Szokás szerint nagyon jó a zene, a jelenetek, a grafika.
Az irányítás néha beakadt, de lehet ez nem a játék miatt volt. Nem volt rá panasz.

Röviden ez a játék is jó volt. Élvezhető és gyorsan kivehető, de lényegesen kisebb hatással volt rám, mint... amennyire az első kettő. Lehet, a második évad túl magasra helyeztette velem a mércét, de... talán egy picit többet vártam el tőle. Élveztem, ne értsétek félre. De a hatás nem volt akkora, mint a második évadban.
Ennek ellenére nagyon várom már a negyedik évadot!

~ Darwly

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése